Pánik roham ...

Az az érzés, amikor a gyomor összeszűkül, gombóc keletkezik benne. A tenyér izzad, a végtagok remegnek. Minden idegszál pattanásig feszül. És ami a legrosszabb: mindezen tünetek jelentős kiváltó ok nélkül jönnek. A kedélyállapot nyomott, mintha minden percben ostorcsapástól kellene tartani. A zajok felerősödnek, az ingerküszöb a normálisnál jóval alacsonyabb. Riadalmat okozhat minden nesz, minden mozdulat, minden szó, ami elhangzik, és még az is, ami nincs kimondva. Az emberek potenciális veszélyforrássá válnak, még bizonyos tárgyak is félelmet kelthetnek.

Nem értem... nagyon régóta nem volt ilyenem. Most meg egy ostoba álom miatt... Néha utálom a tudatalattimat, amiért időről időre felszínre okádja a félelmeket, amik ellen racionálisan nézve nem tehetek semmit. Kiszolgáltatottság érzés, sarokba szorítás, abszolút tehetetlenség. Félelem...

Irigylésre méltó helyzetben vannak azok, akik egyszerű dolgoktól félnek; rovarok, betegség, halál, magány... Ha tenni nem is lehet mindegyik ellen, de az elfogadással enyhíthető a félelem. De hogy tegyek az ellen a félelem ellen, ami irracionális?

Rockmaraton 2011

Jobb később, mint soha. Életem első fesztiválja, Rockmaraton. Nem voltam végig, csak 2 napot, de az a 2 nap hihetetlen jó volt. Egy nagyon régi haverom látogatott le Pécsre, és vett rá, hogy menjek el. Nem bántam meg. Felkaptuk a sátrat, hálózsákokat, motorral kisuhantunk, és teljes fesztivál hangulatba kerültünk. Nehezen tudom leírni az élményt, sok ember, mindegyikben valami közös, mindegyik tudatában ott lakozik a felszabadult fesztivál feeling.

Önmagam voltam, elfogadtam magam úgy, ahogy vagyok, olyannak, amilyen vagyok. Eddig mindig frusztrált hogy amit csinálok, az vajon milyennek tűnik egy kívülálló szemében, zavart, hogyha megbámultak, vagy éppen beszóltak - még akkor is, ha az egyfajta pozitív értékelésként hatott. Akkor és ott viszont nem. Felszabadultam, nem érdekelt ki mit tart helyesnek, nem érdekelt, ki mit gondolt, nem érdekelt, mennyire tűnhet idiótának az, ahogy ugrálok a zenére. Csak jól éreztem magam, még akkor is, amikor éppen egyedül mászkáltam a sátrak között, nem féltem az emberektől, nem számított mennyien vannak, hogy néznek ki, vagy hogy néznek rám.

Soha nem éreztem magam még ennyire szabadnak - önmagamtól.

És még egy party fotó is készült :)