Mostanában sok régi dolog jut eszembe, kis részletek a múltból, amikre még mindig fájdalmas visszaemlékezni. Azt kívánom bárcsak sose történtek volna meg. Tudom, hogy akkor más lennék, mint amilyen most vagyok. Nyilván a megszerzett tapasztalatok által "értékesebbé" váltam, de nagy ívben teszek a tapasztalatokra. Rajtam kívülálló dolgok .. amiket mások irányítottak, és közvetve keményen érintettek engem is. Elgondolkozom .. nyilván azokat az eseményeket is én vonzottam magamhoz.. vagy egyszerűen csak a másik személy vonzásainak voltam kitéve. Azt hiszem sosem fogok tudni megbocsájtani dolgokat, bármennyire is próbálom, és hiába látom az ok-okozati viszonyokat, az egóm túl makacs, vagy a hiúságom túl sértett ahhoz, hogy azt mondjam, oké, megtörtént, ennyi volt, túllépek rajta és folytatom az életet. Túlnyomó részt gyerekkori dolgokra gondolok, amiken nem lehet változtatni. Tisztán látom magam előtt azokat a pontokat, amik azzá tettek, amilyen vagyok.

Csak reménykedni tudok, hogy az a nyugalmi állapot, ami egy ideje fennáll, továbbra is maradni fog, eltűnnek azok a zavaró tényezők és egyedek, amik bár nem hozzám tartoztak, mégis nekem okoztak nem kevés gondot és kínt. Vágyom a nyugodt és harmonikus életre, és hálás vagyok, amiért ebben részem van - és talán a felszín alatt sincsenek mocskos kis titkok.

Szánom azokat, akiknek nem elég hogy a saját életük romokban hever, nem veszik észre, ha belerondítanak mások nyugalmába, felkavarják az állóvizet, csak mert az önérzetük romokban hever és ahelyett, hogy magukba néznének, mások régi érzéseibe kapaszkodva fulldoklanak tovább. - ezt most muszáj volt leírnom...