Erőt vett rajtam a tanulási vágy, úgyhogy gyorsan le is kaptam tegnap a polcról a már elkezdett [de egyéb érdeklődési kör miatt abbamaradt] pszichopatológiás könyvet, és ismét belevetettem magam. Pszichodinamikus modell, behaviorista modell, kognitív modell ... hihetetlen módon bele tudok lelkesülni, még aludni is alíg bírtam. Jó lenne ha ezzel foglalkozhatnék.

Összeszámoltam a pénzemet. Nem elég ahhoz, hogy elkezdhessem az iskolát. A tandíj is felment, ráadásul ha diák nélkül kell vonatoznom, akkor az utazási költség egy félévre több, mint a tandíj. És akkor még ott van a szállás, nem ártana enni is abban a 2 napban, amíg fent vagyok Pesten, és persze azok a tanfolyamok, amik az iskola mellett vannak és fizetősek - bár a hallgatóknak jelentősen olcsóbb, mint másoknak. Tankonyvek, miegymás ... nem pesszimizmusból mondom, de sajnos nem fog menni. Talán ha egy évig lemondanék mindenről, akkor összejönne ... egy kis időre. Ha havi 30-40E-t félre tudnék tenni nem lenne gond. Nade hol van nekem annyi pénzem hogy ezt megtehessem? Évek óta mondogatom magamban, hogy majd jövőre, majd jövőre, közben egyre szarabb lesz a gazdasági helyzet, a pénzünk, ésatöbbi ... Nem mondom hogy feladtam a reményt, de nem is áltatom magam. Viszont nem fogok egy évig megvonni magamtól mindent ahhoz, hogy utána még 3 vagy 4 évig szintén úgy éljek, hogy csak az iskolára és az utazásra van pénzem, az életre pedig semmi (na nem mintha olyan nagy életet élnék, amihez olyan sok pénz kell, de akkor bizony egy ideig hiába is lenne karácsony, barátoknak születésnap, miegymás).
Hát ennyi ...
Maradok az autodidakta tanulásnál, és bár azzal, hogy benyakalok pár pszichos könyvet nem lesz se jobb állásom, se több fizetésem, már messziről meg fogom tudni mondani, hogy kinek milyen természete van, milyen elfojtások, tudatalatti folyamatok és tanult mechanizmusok alakították ki a személyiségét.

Kapjátok be gyíkok, ... én leléptem!

Én nem értem mi a fasznak kell titkolózni, mártír és szenvedő fél szerepet játszani, ahelyett, hogy megpróbálna nyíltan, őszintén beszélni velem. Persze könnyebb kifogásként felhozni azt, hogy nem érteném meg, és könnyű ráhúzni mindenre azt, hogy mert kiakadnék tőle, de könyörgöm! Legalább egyszer próbálná meg! Én próbálok itt mindenféle belső világot létrehozni, próbálok azon lenni, hogy tényleg jó legyen,hogy a pesszimista világnézetem és az emberutálatom a kapcsolatban ne legyen jelen, cserébe csak őszinteséget kérnék. Egy kis nyíltságot. Ehelyett kapok hátbaszúrásokat és önérzet sárbatiprást.
Felelős vagyok mindezekért én is! Nem vagyok ártatlan, de tartottam magam a megbeszéltekhez, és elvártam volna, hogy a kompromisszumok kölcsönösek legyenek. De miért csak én tartom magam a szavamhoz?
Nem úgy működik egy kapcsolat, hogy a partnerek őszinték egymáshoz és nem tesznek olyat, ami a másik felet bántaná? Vagy ez az elképzelés abszurd, netán maradi lenne? Miért nem várhatom el ezt attól, akivel élek? Azt válaszolja erre, hogy mert nem érteném meg. Ő ezt már előre tudja, anélkül, hogy megpróbálta volna velem megbeszélni?! Vagy talán az a baj, hogy véleményem van? Úgy tűnik igen.
Szóval legyek egy kibaszott zombi, aki eltűri, hogy a pasija más nőknek írogat olyan leveleket, amiben önmagát sajnáltatja, a kapcsolatát úgy tűnteti fel, mintha maga lenne a pokol, viseljem el, hogy lelkileg szarik rám, mosolyogva tűrjem, hogy ha nem noszogatom, akkor semmiféle közös programot nem szervezünk. Bólogassak, hogy jó az, ha hétköznaponként bár csak pár órát vagyunk együtt, és a hétvége 80%-ában sem látom. Ne legyen önálló véleményem, mert ha van, és az más, mint az övé, akkor már "rossz" vagyok.
Én vagyok a gonosz barátnő, aki nem érti meg szegény fiú igényeit, akinek semmi nem tetszik, akinek tele van a töke az egész kibaszott világgal, aki csak menekülni akar, de tenni nem, aki csak a negatívot sugározza magából, aki utálja a munkáját, aki utálja az embereket, és aki miatt a szegény fiú inkább másokhoz menekül, másokkal beszélget, mások ismeretségét keresi.

Csak az a szegény fiú arra nem gondol, hogy ha csak egy kicsit is odafigyelne a csúnya gonosz barátnőre, és őszinte lenne vele, akkor nem lenne bizalmatlan, és nem lennének problémák ...

Jó érzés kimozdulni abból a világból, amiben élek. Belekukkantani valami másba, mást csinálni, mint amit nap nap után monotonon, megszokásból ...
Szeretném feldobni az életemet. Szeretnék valamit tenni ... és nem csak elmenekülni.

És jó lenne nevetni.. sokat nevetni és bolond dolgokat csinálni, csak a vicc kedvéért és önmagunk szórakoztatásáért.

Ha nincs hír, az jó hír .. úgy tűnik ez nálam is így működik.

Egyébként pedig van valami vérpezsdítő és izgalmas a káoszban, főleg akkor, ha a káosz nem a saját világodban van, hanem a körülötted levőben.