Üres.

Nyugodt.

Nem unalmas.

Eseménytelen. 

Néha egy-egy kisebb hullám és örvény.

Szeretnék visszahúzódni egy víz alatti barlangba, mert a felszíni barlangokat a civilizációs ártalmak ledózerolják. Már minden a külvilágról akarna szólni, másokhoz való minősítésről, mások véleményéről, hogy azok, akik azt hiszik, hogy tudják, megmondják mit hogyan csinálj helyesen.

Kivonom magam belőle. Egy-egy széllökés azért idefújja a szemét szagát. 

Nem a külvilágnak élek. Nem befolyásol ki mennyire trendi, sem az hogy ezen a héten mihez kell igazodni. Túl nagy figyelmet fordítanak az átmeneti dolgokra, a lényeget pedig elveszítik. Vagy talán már nem is lényeges a lényeg. Nincs mihez igazodni, mert amihez kellene, az is változik. 

A szakadék köztük és köztem egyre nagyobb. Jönnének az ezós blablával, hogy "minden egy", meg a bensőd kivetülése és hasonló new ages bullshitek. Szerintem csak simán lapáttal agyon kellene csapni a hülyéket és helyreállna a lelki béke. Elfojtások meg játszmák, extrovertált magamutogatás, önsajnálat, felsőbbrendűségérzet, irányítási kényszer, színészkedés és manipulálás. Értem én, de lepereg. Ha kell nekik, hát csinálják. De olyan unalmas. Azt hiszik színes, azt hiszik értéket képviselnek, mert fogalmuk sincs arról mit jelent az érték. A fogalmak is elveszítették a jelentéstartalmukat, minden korszakban máshogy értelmezik őket. Ami kék, az holnap királykék, aztán holnapután kobaltkék, egyébként meg, ha becsukod a szemed úgysem látszik, mindegy hogy nevezed.

Igazából én sem tudom már mi a lényege ennek az egész buggyantott levesnek. Túlélni, kihozni belőle azt, amit ki lehet, kevésbé fájni, kerülni a fölösleges szenvedést.