Tudom, hogy velem van a baj. Azt is, hogy az én nézőponton és értékrendem nagyon különbözik másokétól. Nagyrészt próbálom vagy kizárni, vagy bemagyarázni magamnak, hogy nincs ezzel semmi baj, mert mindenki úgy idióta, ahogy lenni akar. Mégis vannak időszakok, amikor mintha az idióták felhalmozódnának, annyira, hogy már átlépik a tűréshatáromat. 

Tudom, hogy már-már szélsőségesen introvertált vagyok, de azt nem tudom megérteni, hogy azok, akik "normálisak", miért nem képesek alapvető, szociális, íratlan szabályokat betartani. Olyan mértékben találkozok logikátlan döntésekkel, ésszerűtlenül viselkedő - vagy viselkedni nem tudó - emberekkel, hogy ez már nem lehet a valóság. Nem csak a józan ész határait lépik túl ezek a helyzetek, hanem az egész realitást megkérdőjelezik. Mint a politikusok. Észrevette már más is, hogy szinte mindegyikük beillene egy rajzfilm figurának a kinézetük alapján? Ez nem lehet a valóság. Ezek nem lehetnek létező emberek. Nem lehet ennyire torz és korcs ez a társadalom. Mintha agy nélküli, hibásan programozott droidok lennének mindenhol. Senki (vagy csak nagyon kevesen) nem kérdőjelezi meg az értelmetlen, elavult "szokásokat", senki (vagy csak nagyon kevesen) nem gondolja végig, hogy amit csinál, annak mekkora az értéke vagy a kára. 

Térre lenne szükségem. Időre. Levegőre. Vízre. Személyiségekre, olyanokra, akik tényleg élnek, nem csak vegetálva parancsokat teljesítenek. És sokkal kevesebb nőre! Sokkal kevesebb hormonoktól elbutult lefialt szukára. Sokkal kevesebb idióta gyerekre, akiknek már az anyjuk is elcseszett, elkurvult, elgépiesedett tenyészállat. Sokkal kevesebb alkoholista, bemindenezett ezós bullshiteket hangoztatóra, akiknek közben lyukas a zoknia, amit a megvilágosodás jeleként értelmeznek. Sokkal kevesebb emberre. 

Sokkal kevesebb gondolatra.

Üres.

Nyugodt.

Nem unalmas.

Eseménytelen. 

Néha egy-egy kisebb hullám és örvény.

Szeretnék visszahúzódni egy víz alatti barlangba, mert a felszíni barlangokat a civilizációs ártalmak ledózerolják. Már minden a külvilágról akarna szólni, másokhoz való minősítésről, mások véleményéről, hogy azok, akik azt hiszik, hogy tudják, megmondják mit hogyan csinálj helyesen.

Kivonom magam belőle. Egy-egy széllökés azért idefújja a szemét szagát. 

Nem a külvilágnak élek. Nem befolyásol ki mennyire trendi, sem az hogy ezen a héten mihez kell igazodni. Túl nagy figyelmet fordítanak az átmeneti dolgokra, a lényeget pedig elveszítik. Vagy talán már nem is lényeges a lényeg. Nincs mihez igazodni, mert amihez kellene, az is változik. 

A szakadék köztük és köztem egyre nagyobb. Jönnének az ezós blablával, hogy "minden egy", meg a bensőd kivetülése és hasonló new ages bullshitek. Szerintem csak simán lapáttal agyon kellene csapni a hülyéket és helyreállna a lelki béke. Elfojtások meg játszmák, extrovertált magamutogatás, önsajnálat, felsőbbrendűségérzet, irányítási kényszer, színészkedés és manipulálás. Értem én, de lepereg. Ha kell nekik, hát csinálják. De olyan unalmas. Azt hiszik színes, azt hiszik értéket képviselnek, mert fogalmuk sincs arról mit jelent az érték. A fogalmak is elveszítették a jelentéstartalmukat, minden korszakban máshogy értelmezik őket. Ami kék, az holnap királykék, aztán holnapután kobaltkék, egyébként meg, ha becsukod a szemed úgysem látszik, mindegy hogy nevezed.

Igazából én sem tudom már mi a lényege ennek az egész buggyantott levesnek. Túlélni, kihozni belőle azt, amit ki lehet, kevésbé fájni, kerülni a fölösleges szenvedést.