Letelt a próbaidőm a klinikán, vagyis határozatlan idejű munkaviszonnyal és megemelt fizetéssel fejeztem be a novemberi hónapot. A 4 hónap alatt nem egyszer voltam úgy, hogy felállok, hagyom az egészet a francba, és inkább keresek valami normálisabb közeget. Aztán úgy döntöttem, kivárok. Legalább az év végét, vagy a következő év elejét. Az elmúlt egy hét embert próbáló volt munka tekintetében, rengeteg megrendelést kellett leadnom, határidőkhöz és egyéb kívánalmakhoz igazodnom, úgy, hogy az én kérésemet a rendelések leadási határidejével kapcsolatban természetesen nem vették figyelembe. De túl vagyok rajta.
Ez a próbaidős dolog másoknál kevésbé sikerült jól. A decemberi hónapban 2 kolléganőnek nem hosszabbították meg a szerződését, az egyiknek december 6-án (mikuláskor) a másiknak pedig 12-én mondták meg, hogy itt a vége. Mindkét esetben a vezetők tudták, hogy nem akarják őket marasztalni, mégsem volt bennük annyi gerinc, hogy ezt mondjuk november végén közöljék. Furcsán állnak itt egymáshoz az emberek, az egyenességnek a szikrája is hiányzik belőlük, brutális játszmák és képmutatások zajlanak, megfűszerezve pénzéhséggel és mártír szerepekkel.
Mintha egy másik univerzumban lennék, egy teljesen más, humanoidokra hasonlító faj között. Már az előző munkahelyen is érzékeltem, hogy mennyire másmilyen a budapestiek stílusa, hozzáállása a dolgokhoz, de itt megsokszorozva szembesülök mindezzel.
