Több, mint 11 éve vezetem ezt a blogot. 802 bejegyzés, pár közzé nem tett írás, pár komment, 13ezer fölötti oldal megjelenítés. Érdekes visszaolvasni, miket hogy éltem meg 1-5 vagy akár 11 évvel ezelőtt. Mostmár kevesen ismerik ezt a blogot, nem is hiszem, hogy pár ismerősömön kívül idetévedne valaki. De nem is ez a cél, hiszen elsősorban magamnak írom.

Hihetetlenül kitágult a világ, ha az elmúlt 11 évet nézem, de ha csak az utóbbi párat.. nos, akkor is :) És ha előretekintek, már nem azt látom mint eddig. Pontosabban eddig nem láttam semmi, és most színes képek kerültek a semmi, a köd helyére. Élénkek, kápráztatóak, lendületesek... él a jövő! 

Apránként kezdenek összeállni a dolgok, szinte észrevétlenül lesznek a körvonalak egyre erősebbek, mélyebbek. 

Nem tudom mi lesz ilyenkor egy év múlva, de minden eddigivel ellentétben, most nyitottan és kíváncsian várom, hogy mit hoz az idő.

Rengeteget tanultam. Főleg a múltból. Főleg a megértést. Önmagam megértését és elfogadását. Azt, hogyan tudok változtatni a hozzáállásomon - bár ezt még most is gyakorlom.

Vannak terveim, ami hihetetlennek tűnik számomra, hiszen eddigi életem nagy részét gyakorlatilag úgy éltem le, hogy nem láttam 1 hétnél, 1 hónapnál távolabbra, de nem ritka, hogy még azt sem tudtam, mi lesz másnap. Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nem olyan családban nőttem fel, ahol megtanítottak volna arra, hogy megtaláljam a célomat és ha megvan, hogyan közelítsek afelé. Persze hálás vagyok azért az elvi  szabadságért, amit kaptam, de sajnos 18 évesen nem tudtam még vele élni. Fogalmam sem volt arról, mi akarok lenni, ha "nagy leszek". Akkoriban az elsődlegesen megoldandó az volt, hogy el tudja költözni otthonról, mert az a légkör, amiben voltam, fojtogató volt. Aztán ahogy elköltöztem, belekerültem egy sodrásba, néha szembehugyoztam a széllel, néha haladtam az árral.

Aztán néha megszakadnak az emlékezések...