Az idei magaslabda ismét fel lett dobva - nem nekem. A nőkről alkotott véleményem tovább romlott; szánalmas, hogy valaki 30 évesen képtelen arra, hogy tiszteletben tartsa mások életét, és olyasmibe kapaszkodjon, amiről elvileg már sok-sok éve önként lemondott.

Mennyit ér T-nek a nyugalom? Mennyit érek neki én, és a kapcsolatunk? Belefáradtam a hazugságokba, a folytonos gyanakvásba. Nem akarom. Mikor lesz már végre vége? Vagy ha nem annak, akkor legalább nekem legyen végem ...

A lopást így kellene büntetni. Függetlenül attól, hogy milyen bőrszíne van az illetőnek, bár mint ahogy a kép is illusztrálja nagy többségben lennének azok, akiknek a keze nem egy nyár alatt barnult le :)

Vannak olyan napok, amikor lelkileg oly mélyen vagyok a gödör fenekén, hogy tényleg nem látok kiutat, sem célt, sem értelmét annak az egésznek, ami van. Igazából egy marék frontin kellene, egy kispárna egy meleg takaró, és pár nap/hét/hónap alvás. Esetleg egy másik élet ... esetleg egy másik lélek.

Egy ilyent szeretnék :)

Buék meg minden ...
Nem szeretem az újéveket. Ilyenkor mindig az az érzésem, mintha valami nehéz dolgot kellene elölről kezdeni. Ráadásul az év első hónapjaiban piszkos hideg is szokott lenni. Pluszban az év elején mindig fejbe kólint a gondolat, hogy februárban egy újabb évvel idősebb leszek. Bár úgy tűnik ez a dolog évről évre egyre kevésbé érdekel. Inkább csak azt sajnálom, hogy bizonyos dolgokat nem éltem át, hogy nem használtam ki lehetőségeket.
Szembesülök azzal, hogy nálam fiatalabbak sokkal többet értek már el - persze sok esetben természetesen nem önerőből. De aztán rájövök, hogy amire nekem szükségem van, az mind megvan. Alakulhatott volna másképp is.
Az elmúlt fél év jól telt ... remélem nem csak a látszat mutatja ezt. Kívánom hogy maradjon is így!