Az első "teremtésem" körülbelül másfél-két hónap alatt öltött testet. A mai nap az első, amikor teljes egészében kiélvezhetem. Egy olyan munkahelyet képzelem el magamnak, ahol egyedül vagyok egy irodában, ahol "papírokat tologatok", nem kell idegen, ismeretlen embereket kiszolgálnom, nem szakadok meg a munkában, és jó a fizetésem. Ez mind beteljesült. Bár az irodának nem válna hátrányára a légkondi, de segond, a meleget jobban bírom az emberek többségénél. Aminek még pluszban örülni tudok: nincs közvetlen női munkatársam. Nem kell csacsogni és teljesen érdektelen, sablonos dolgokról beszélni, sőt, igazából a kollégák egyike sem igazán beszélgetős fajta - szerencsére. Bár eléggé lesarkított, de ez egy munkahely, én nem azért járok ide, hogy másokkal beszélgessek, hanem hogy dolgozzak és azt megfizessék. A hely pedig tökéletesen megfelel ennek az elvárásomnak is.
Egyetlen hátránya, hogy 8 helyett 10 órát dolgozok, noha maga az a rész, amit munkával töltök nem teszi ki a teljes idő felét sem. Viszont mindössze 3 perc az az idő, amit azzal töltök, hogy otthonról beérjek gyalog. El sem hiszem ... örülök, hogy én vagyok a bőrömben, ebből a szempontból.

A többi szempont ... nem tudom, alakulóban. Munkahelyet találni lehet, hogy könyebb volt, mint bizonyos magánéleti dolgokat elrendezni.

Régebben ha valami bajom volt, jól esett leírni - akár ide, akár máshova. Egyrészt késztetést is éreztem, hogy kiadjam magamból, másrészt utána mintha könnyebb lett volna az a teher, ami a lelkemet nyomta.
Az utóbbi időben próbálok máshogy élni.
Az utóbbi időben kevesebb olyan dolog van, ami nagyon mélyen bántana.
De ha fáj, akkor kegyetlenül kínoz. És már nem akarok róla beszélni/írni, képtelen vagyok szavakba önteni az érzést. Csak azt akarom hogy megszűnjön. De sosem tűnik el egyik pillanatról a másikra. ...
Szeretném ha megértenének.

A legnagyobb háború:
legyőzni önmagunk hitetlen, zsarnok oldalát.

.. nem vagyok jó hadvezér ...

Hiszek! :)

Isten hozott engem az Új Világomban